Rólunk Ãrták
Magyar Narancs 2006. augusztus 17. (részlet)
RÓZSAKERT
„Aki a virágot szereti”-alapon a Rózsakert mellett döntünk. Bejáratát a városközpontnak tűnÅ‘ körforgalmi keresztezÅ‘désre tárja, mellette elrettentÅ‘ portálok: „Eddy Tours”, „CipÅ‘-ruha áruház”. De belépve a kapun, megszűnik a külvilág. Nem hiszünk a szemünknek, mintha Grinzingben járnánk. Fa minden mennyiségben: lombkoronával, lábakkal, térelválasztóként, várótermi padot formázva. Az udvar végében nem csak a pult áll, de szabadtéri konyha is, a napos oldalon gyerekjátszótér, a pincér viszont komoly férfinak tűnik, határozott fellépés, tökéletes arányérzék. Huncut mosoly, de semmi bizalmaskodás.
A rostonsült báránykolbászkák után érthetÅ‘ ez a magabiztosság, mi is ellazulunk. A borjúbecsinált-, a póréhagyma- és a vargányakrémlevesektÅ‘l már a szerencse fiainak érezzük magunkat, hiszen ritka, hogy a levesekre ekkora figyelmet fordÃtanának.
A fokhagymás parajjal és a camembert-tel töltött pulyka átlagon felüli, a mangalicatarja és szürkemarhapörkölt pedig remekmű. Mindehhez persze kevés lenne a tökéletes hús, a részletek teszik káprázatossá az ételeket. A fÅ‘tt krumpli a legjobbkor ugrott ki a fazékból, a bajor káposzta München környékén is feltűnÅ‘ lenne. És akkor még nem beszéltünk a házi savanyúságokról! Az izgalmas káposztasalátáról és mindenekelÅ‘tt az autentikus kovászos uborkáról, ami a legnagyobb ritkaságnak számÃt vendéglátóhelyeken.
Akár a palacsinta. A dióval beszórt baracklekváros változat kreatÃv megoldás, de az igazi élményt maga a tészta jelenti. A titok csupán annyi, tisztességesen készÃtették el és frissen tálalták. De vajon miért számÃt ez titoknak a legtöbb helyen?
